Az Égei-tenger élővilága Sithonia környékén.

 Palackorrú Delfin

 

 

Ezek a delfinek nagyon táraságkedvelők és gyakran tucatjával vándorolnak egy csoportba verődve. Más delfinekhez hasonlóan prédájukat a visszavert hanghullámok segítségével találják meg, de a kommunikációhoz más hangokat is használnak, egy összetett, fütyülésből, kattogás és cincogásból álló repertoárral rendelkeznek. Gyakran lovagolják meg a hajók által keltett hullámokat. A nőstényeket 2.3 évenként egy utódnak adnak életet.A világ nagy részén a palackorrú delfin játszani szokott a vízben úszó emberekkel – ez tanult viselkedés, amely hosszú évekre megmarad.

 

 

 

 

 

Minden medúzára jellemző: A felépítő sejtek valódi szöveteket alkotnak. Testszerveződésük, 2 sejtréteg (ekto- és endoderma), több mint 97%-ban vizet tartalmaznak. Az Égei-tenger élővilágában jellemzően a vörös és a fehér medúza képviselteti magát. A vörös medúza csípése kellemetlenebb, olykor allergiás tünetek is jelentkezhetnek.

 

 

 

 

A régi görög mítosz azt mondja, hogy a Medúza egy szárnyas szűz, aki mindenkiben félelmet kelt. A világ végén tanyázik. A feje sárkánypikkelyes, haj helyett kígyók tekergőznek rajta. Szájából óriási vadkanszerű agyarak állnak ki, kezei vasból, szárnyai aranyból vannak. Medúza fogatát egyesek szerint, szárnyas sárkányok vontatták. Úgy tartják, hogy aki a Medúza arcába néz, az kővé válik. Elrettentő külseje ellenére mégis le tudta győzni Perszeusz, aki azért kereste meg, hogy elvigye Medúza fejét Polüdektésznek. Perszeusz magasba szökkent szárnyas sarujában és levágta Medúza fejét, ekkor Medúza nyakából előpattant Pégaszosz és Khrüszáorde.

 

 

 

Legtöbb fajuk ötkarú, de vannak fajok akár ötven karral is.

Regenerációs képességük kivételesen hatékony; egyetlen letört karjukból is képes új egyed regenerálódni,

ha a központi korongnak legalább egy darabkája rögzül hozzá. Egyes tengericsillag fajok a kulcsfaj szerepét tölthetik be az árapály zónában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tengerisünök osztálya a tüskésbőrűek egyik fiatal csoportja, fajaik ma a világ minden tengerében élnek. Testük gömbölyded, a kültakarót rendszerint tüskék borítják. Egy részük az aljzaton mászkál, mások homokba, kőbe fúrják magukat. Szájnyílásuk lefelé, végbélnyílásuk fölfelé irányul, moszatokat, szerves törmeléket és állatokat egyaránt fogyasztanak. Szájszervük elnevezésére az "Arisztotelész lámpása" nevet használják . Körülbelül 1000 fajukat ismerjük. Aki fél az estleges kellemetlen találkozástól, az mindenképp használjon tengercipőt, ha a vízbe megy.

 

 

 

 

 

 

 

 

A tintahalakat gyakran nevezik a tenger kaméleonjának, ugyanis gyorsan képes változtatni a bőrének színét tetszés szerint. A színváltoztatás sokkal bonyolultabb és sokszínűbb a kaméleonnál. Bőrük gyakran szinte villog, a gyorsan változó minta esetleg kommunikációs módszer is lehet, de szolgálja az álcázást is más ragadozók elől. Ez a színváltoztató funkció piros, sárga, barna, fekete pigmentált színekből áll. A tintahalszeme az egyik legbonyolultabb az állatvilágban. A lábasfejűek szeme alapvetően különbözik a gerincesekétől, így az emberekétől is.